Egyiptom-utazás.hu

A dudaszó szüntelen hangja, a kéményfüsttel méltán vetekedő kipufogófüst, és közlekedési dugó a nap 24 órájából közel 20 órában. Jobb, ha mindezekre felkészül az a turista, aki az egyiptomi főváros feltérképezésének egyedül vág neki. Ám míg a földfelszínen első látásra a káosz az úr, addig a föld alatt, a kairói metrórendszer világában tisztaság és gyorsaság honol.

Nem ördöngösség a kairói közlekedés, csak bele kell tanulni – fedezzük fel pár napos kint tartózkodás után. Csak az első lépés nehéz, amihez nem árt a megfelelő ritmus eltalálása, illetve összeszedni a bátorságunkat, aztán a többi már megy magától. De muszáj is, különben – közlekedési lámpa híján – évekig várhatnánk az út szélén, hogy elfogyjanak az autók, és átmehessünk a túloldalra. Így nem marad más, mint a városi sportnak is beillő, gépkocsik közötti szlalom. Az elindulási szándék pedig egy – a nyugati turisták számára elsőre „titkos jelnek” tűnő – kézfeltartással is megerősíthető, leutánozva a helyieket: az ujjbegyeinket összetapasztva csuklónk lassú felfelé mozgatásával nyugalomra és időkérésre inthetjük az előttünk felbukkanó autóvezetőket. A kocsik, a szamárkordék és a papa-mama-gyerekek összeállítású kismotorok sora pedig varázsütésre úgy nyílik szét előttünk, mint Mózesnek a Vörös-tenger.